2010. november 15., hétfő

42.NyakigLove


42.fejezet


NyakigLove


Meghoztam!:) A perverz hajlamokkal megáldott olvasóknak biztosan tetszeni fog, remélem a többieknek is. A következő a helyzet. Úgy néz ki ez a pillanat is eljön lassan a végére érünk ennek a törinek ( nyugalom lesz Robstenes utánpótlás) Már úgy volt egyszer , hogy itt a vége de kitaláltam egy csavart aminek hála több mint 10 fejit hozzá tudtam toldani. De most már inkább elkezdeném a másik történetet mivel nem akarom elrondítani felesleges bonyodalmakkal, szóval ennek 2-3 feji múlva vége.Most sírok:):( De nyugi a maradék fejikbe minden jót belepaszírozok. Várom a komikat és egyben köszönöm is őket.


Puszi.

Kris szemszöge:


Mikor megpillantottak engem Barbara egyből lepattant Rob testéről és maga elé kapta a kezeit.

-Istenem Kris , de jó , hogy itt vagy- fakadt sírva.-Tudom, hogy nem fogod elhinni de rám mászott. Felhívott magához egy kávéra , aztán megcsókolt. Én nem viszonoztam a közeledését , de fittyet hányva rá egyre többet akart. Aztán letépte rólam a ruháim és megpróbált megerőszakolni, ha nem jössz meg is teszi-temette arcát a tenyerébe

Rob meg sem tudott mukkanni csak tátott szájjal bámulta az eseményeket.

Higgadtan odasétáltam Barbihoz és a kezemet a vállára tettem.

-Annyira sajnálom Barbara –simogttam meg aztán ujjaimmal lassan a haja felé kúsztam , és belemarkolva húztam lefele , hogy lássam az arcát.-Sajnálom, hogy azt hitted beveszem ezt a mesét. Komolyan azt képzeled , hogy be tudsz etetni ?

Fogait csikorgatva próbált kiszabadulni a kínos kötelékből.


-Hidd el , hogy így volt! Nem hazudok!

-Azt sem hinném el , hogy Robert képes lenne megcsalni veled, de azt meg főleg nem , hogy arra vetemedjen , hogy bárkit is megerőszakoljon. Meglátszik, mennyire nem ismered se őt sem engem.

Mikor látta, hogy vesztésre áll, ő is belemarkolt az én hajamba, és teljes erővel cibálni kezdte. Utána már minden ment :harapás, karmolászás. Én álltam nyerésre, de Rob szétszedett minket.

Vörös fejjel és hangosan ziláltan álltunk egymással szemben Robbal közöttünk. Rob a cicababa felé fordult.

- Tűnj el innen most azonnal Barbara. Nem akarlak soha többé látni. És megnyugodhatsz, mivel te is tisztességtelen eszközökkel játszottál én is azzal fogok. Nem érdemes holnap bejönnöd a forgatásra, mivel kirúgatlak. Előadhatod a sztoridat de senkit nem fog meghatni. Az én szavam a tiéddel szemben , gondolom te is érzed a különbséget!

-Chhh- horkant fel majd felkapkodta a ruháit a földről és eltűnt.


-Kristen erre tudom, hogy nincs mentség -kezdte Rob , de ajkaimmal betapasztottam az övét.

Nem haragudhattam rá, hiszen ő nem tett semmi rosszat, az az egyetlen vétke , hogy néha túlságosan is naív. Ezek a feltörekvő nőszemélyek meg mind ki akarják használni vagy csupán megszállottan belé vannak esve. Különben is az ajtón keresztül tisztán értettem minden szót , szóval nem volt nehéz levenni, hogy a csaj a ludas.

-Jól értettem, hogy ez azt jelenti , hogy hiszel nekem ?

-Rob, annyi mindenen keresztül mentünk már együtt, hogy felismerem azt ha valaki szét akar minket választani. Már a bulin is láttam , hogy teljesen rád volt indulva , amikor pedig beszállt a limódba , tudtam hogy le akar venni a lábadról.

-Szóval ezért vagy itt ? Mert nem bíztál bennem ?

-Én benne nem bíztam , és tudom, hogyha ugyanez a jelent úgy játszódott volna le , hogy én nem lépek közbe , akkor is letakarítottad magadról.

-Jól gondolod, már majdnem sikerült is, de elég keményen küzdött-mutatott a nyakán lévő karmolásnyomokra.

- Egyébként nem csak emiatt vagyok itt. Megnéztem a videót, nem bírtam reggelig várni. És abban a pillanatban rájöttem , hogy nekem itt a helyed mellettem .És igen , én tanúsítottam először elgyengülést szóval fél óra múlva a meglepetésemmel várlak a szobámban a 119-es ben. Addig szedd össze magad tigris !

-Oké-nézett rám csillogó szemekkel és apró csókot lehelt az ajkamra

Nem is gondoltam át mire készülök éppen , csak kétségbeesetten kutattam a csomagomban. Találtam egy megfelelőnek tűnő szexi fehérneműt. Gyorsan magamra kaptam , A hajam kibontottam és megigazgattam a tükörben Kulcscsontomra pedig fújtam egy leheletnyi Chanel parfümöt, mivel ez volt Robert kedvence. A szobában található gyertyákat és mécseseket meggyújtottam, a vázából kiszedtem a rózsákat és lehántott szirmaival beborítottam az egész ágyat. Tudom , hogy ilyesmivel a fiúk szokták meglepni a nőket , de ez rendhagyó alkalom volt és különlegesre akartam. A minibárból kivettem egy üveg pezsgőt , meg két poharat és az asztalra helyeztem . Kényelmesen de ugyanakkor szexis pózban elhelyezkedtem az ágyon és vártam a hercegem.


Robert mesél :


Hatalmas megkönnyebbülés volt számomra amikor tudatosult bennem, hogy Kris nekem hisz. Pedig amikor elkezdte Barbi vállát simogatni azt hittem , hogy nekem annyi, de hát mint megtudtam Krisnek ez a speciális módszere arra, hogy hogyan tépjünk meg valakit mielőtt az észrevenné , hogy mire is készülünk.

Még mindig azon örvendezek , hogy hisz nekem, na meg azon , hogy egy meglepetéssel vár a szobájában . Nem akarom magam hiú ábrándokba kergetni, így nem gondolok semmire. Átadom majd magam a pillanatnak és meglepődöm . Már most rohadtul izzad a kezem és tíz perc visszavan.

Fel alá járkáltam a szobámban , és tördeltem az ujjaimat. A retkes óramutató pedig alig mozdult . De aztán vége lett a kínszenvedéseimnek az óra a 22-es számra ért szóval indulhattam. Szinte futva tettem meg az utat a 119-es szobáig. Kopogtattam.


-Gyere nyitva van !-szólt ki Kris

Benyitva csodás látvány tárult a szemem elé . Hangulatvilágítás, pezsgő rózsaszirmok, de ami még ennél is gyönyörűbb volt Kristen a hatalmas franciaágy közepén várt rám. Testét sejtelmesen takarta egy fehér lepedővel , csupán a formás lábai kandikáltak ki .

A földet verdeső állammal odasántikáltam és megálltam az ágy előtt.

-Szóval ez a meglepi?

-Aha, gyere és csomagold ki-vigyorodott el Kris és nekem természetesen nem kellett kétszer mondani. Ledobtam a cipőmet és mellé huppantam. Csókolgatni kezdtem a vállát amire ő összerezzent, majd az ajkaimat kereste . Vadul csókoltuk egymást a vérem úgy lüktetett az ereimben , hogy nem voltam benne biztos, hogy nem durran szét. Lejjebb akartam jutni, hogy kényeztethessen szerelmemet de ő nem engedte. Hanyatt döntött az ágyon és rámült. Kínzó de ugyanakkor gyönyörködtető lassúsággal bontogatta az inggombjaimat. Mikor kihámozott az ingemből végigcirógatta a hasamat. Egyszerűen imádtam sőt csodáltam az egész nőt, ahogy elsajátítja és alkalmazza rajtam azokat a kicsiny praktikákat amivel a mennyekbe képes repíteni. És ez most nem az általános dolgokról szólt , a vesémbe látott , a legapróbb erogénzónáimat is ismerte. Lesimogatta rólam gyorsan a nadrágot és vagy tizenöt percen keresztül becézgette a férfiasságom. Kívánhat többet ennél egy hímnemű lény ?

Akartam , hogy végre egymáséi lehessünk , de ő felállt magára csavarta újra a lepedőt , fogta a cigijét és az erkélyre sietett.

Az agyamat elöntötte a lila köd , amiért félbehagyta a mókázást.

Természetesen utána mentem. Kiérve jóleső hideg csípte a bőröm , ami egyáltalán nem volt baj hiszen rendesen kimelegedtem.

- Mit képzelsz mit csinálsz ?- emeltem fel és a párkányra ültettem.

- Jézusom és ha kiesem ?Nagyon magasan vagyunk Rob !

- Így jár az aki játszadozik egy éhes farkassal -mondtam neki és lefejtettem róla a lepedőt majd fehérneműjét eltolva mohón vettem kezelésbe a nőiességét. Hihetetlenül forró volt és kellemes. Kris szinte elaléltan vonaglott a rátörő apró orgazmusoktól, és amikor már ujjaimmal is rásegítettem kielégítésre , nem bírta tovább.

-Dugj meg most …kérlek-esedezett és ettől az egóm már az egeket verte

- Ejnye de mocskos valakinek a szája!

- Kussolj-szállt le a korlátról .Az erkélyen található napágyra döntött és magába vezette a férfiasságom. Azután váltakozó gyorsasággal üldöztük egymást az édes beteljesülés felé.


***

-Rob, Rob-nyomott apró puszikat Kris az arcomra, és egyből kipattantak a szemeim

-Nézd napfelkelte , hát nem csodaszép

-De-mosolyodtam el én is az arany fénycsóvákat tanulmányozva.- Jézusom , elaludtunk idekint?- kaptam észbe.. Fura , hogy egy cseppet sem fáztam.

-Viccelsz én most is izzadok

-Szeretlek –vontam fejét a vállamra és megcsókoltam

-Én is szeretlek mindennél jobban Rob.És ami azt illeti szeretnék kérdezni valamit.

-Bármit.


-Furán fog hangzani és még magam sem békéltem meg vele hogy ezt ..és tudom, hogy mi volt ezelőtt …de most ezt gondolom és ha nem kérdezem vagy mondom el akkor …..mert most ezt akarom és tudod hogy milyen vagyok és uhhh..nem is tudom-túrt a hajába


- Kris kinyökögnéd végre ?

-Oké-fújt egyet. –Szóval Rob hozzám jönnél mármint elvennél mégiscsak feleségül?


Nem voltam benne biztos, hogy jól halottam e vagy halucinálok, hogy a barátnőm aki egy hónappal ezelőtt nemet mondott az házassági ajánlatomra megkérte az én kezemet ?

6 megjegyzés:

  1. áááááááááááááááááááááááá -levegő- áááááááááááááááá :D:D:D:D de jóóóóóóóóó
    ugye összeházasodnak?:D

    VálaszTörlés
  2. áááááááááááááááááááááááá ááááááááááááááááááááá imádom fenomenális volt remélem igent mond neki ááááááááááááááááááááááááá
    repesve várom a kövit Viky

    VálaszTörlés
  3. IGEEEEEEEEEEN!!!!!!!!!!
    Jaj imádtam, imádlak téged is, tök jó, hogy Kris nem hitte el annak a libának a meséjét, és hogy hallott mindent kintről. fú ez a meglepi, tök jó volt, a vége meg, tök édes, ahogy megkéri Rob kezét. Nagyon happys.
    De ahogy írtad az egyik szemem sír, a másik nevet. Sajnálom, hogy vége, tök furi, mert én még csak nem olyan rég akadtam ide, és ilyen hamar vége lesz. De mi lesz az új sztori? Lehet már tudni róla valamit, legalább nagy vonalakban?
    Nagyon várom a kövit. Zsu

    VálaszTörlés
  4. Hát ez isteni volt! Az a ... - nem is tudom minek nevezzem - megérdemelte, hogy Kris jól megtépte, Rob meg lealázta. Imádtam :)
    Ez igazán meglepő fordulat, hogy Kris "megkérte Rob kezét", de nagyon örülök neki, kicsit vicces volt a szitu, lestem egyet. :D Tuti, hogy igent mond. Hisz miért ne tenné?
    Kár, hogy vége lesz, de az vigasztal, hogy lesz másik törid. Alig várom, tetszik az alaptörténet, szerintem az is lesz ilyen fenomenális mint ez. :) Tudom azt írtad, hogy chat-ben várod a véleményeket, de mondom ha már úgyis komizok, akkor inkább itt említem meg.
    Remélem hamar jön a friss, addig is lélegzet visszafojtva várom. ;)
    Puszi: Ágika

    VálaszTörlés
  5. Végreee! Remélem Rob igent mond!
    Nagyon várom a kövit! Kíváncsi vagyok a válaszra!:)

    VálaszTörlés
  6. Mint a többieknek nekem is nagyon tetszett a fejezet :D :D tudod te miért ...:P
    Kis megkérte jobban mondva megkérette e kezét??? Nagyon jóóóóó:d De ez nem fordítva szokott lenni??? :D :D

    Várom a frisst.
    Pusz

    VálaszTörlés