2010. november 10., szerda

39: Az ördög maga


Kris ruhája

Barbara


39.fejezet
Az ördög maga

Hello csajszik, köszönöm a komikat :) Nem fűzök hozzá semmit mert rohannom kell csupán azt , hogy imádlak titeket és és komikat is .Kérlek írjatok megint :)
x.o.x.o


Mondják, hogy az idő a legrosszabbkor szalad veszettül. Nos, ezt jelen pillanatban teljesen alá tudom támasztani. Az elmúlt pár nap úgy folyt ki a kezeim közül ,akár csak a finomszemcsés homok. De ezek a falatnyinak tűnő napok számtalan mókával és meghittséggel voltak tele. Egész végig egymás nyakán ,,lógtunk”, nos nem a szó szoros vagy a megszokottnak vett értelmében. Egyikünk sem adta fel a kis játékunkat , de egy idő után már nem is gondoltam a szex hiányára , csupán arra , hogy itt ül velem szemben és olyan áhítattal néz ,ahogyan senki más. Sok olyan dolgot tártunk fel egymás előtt amit a kapcsolatunk eddig szakaszában még nem. Például kiveséztük a kedvenc könyveinket, filmjeinket, legjobb gyerekkori élményeket. Nem értem ezekről, hogy hogy nem beszéltünk , pedig két hónappal ezelőtt azt hittem , hogy már szinte mindent tudok Robról. Pénteken pedig közösen megnéztük az Alkonyatot. Be kell valljam még egy tízpontos vígjátékon sem tudnék ennyit röhögni mint magamon. Persze azt nem tagadhatom, hogy a sötétben nem gondoltam arra, hogy lopva hozzáérek , vagy megcsókolom , de szerencsére kibírtam. Bár az utóbbi időben teljesen elveszett az értelme a játéknak. De hát amire sokat kell várni annak édesebb a megkapása.


A mai napon pedig egy party vendégei vagyunk. Lassan már elmehetnék egy Upper East Side-i plázapudlinak , ugyanis éppen olyan sok eseményre voltam hivatalos mostanában.
Csinos akartam lenni, sőt pompázni akartam. Úgy szerettem volna , ha Robert így emlékszik vissza rám addig amíg külön leszünk egymástól két hétig . Már előre látom a Rob távozása utáni magamba rokkanásom: csokit fogok zabálni és az Oprah showt bámulom valószínűleg a nap 24 órájában cigi és egy kis pia társaságában. Szánalmas még rá gondolni is.Na de vissza a jelenbe !
Egy egészen különleges ruhára esett a választásom amit néhány hónapja a netről rendeltem. Nem gyarapítom a megszállott online vásárlók népes táborát , de az a ruha mondhatni megragadott. Extravagánsnak nevezném , és valahogy az én egyéniségemet tükrözi. Különcséget sugallt mivel egyszerre képviselte a maszkulinum és a vérbeli nőiesség vonalát.. Vegyes felvágott pont mint én . A felső része félpántosan volt megoldva, anyagi szempontból is két részből állt. Az egyik felét kávészínű ,sötétkék és indigókék fodrok díszítették a másik felét sima kék pamutanyag borította. Az alsó része ugyanolyan fodrokból volt kirakva V alakban, mint ami a felsőrészen látható. A két rész találkozását szintén kék pamutanyagból álló övszerű résszel kapcsolták össze. Összességében egy nagyon szexi jóval térd fölé érő miniruha volt.Ehhez pedig egy fekete platformos magassarkút választottam magamnak.
Na Kristen Stewart most igazán kitettél magadért –dicsértem meg magamat a zsákmányom szemrevételezése után.

Szörnyen izgultam az este miatt, azt akartam hogy az egész emlékezetes legyen , még akkor is ha nem történik semmi ,,olyan”. Nekem az is elég ha csupán szórakozunk egy jót egymás üdítő társaságában.

Mivel tűkön ültem és nem akartam lerágni a frissen kifestett körmeimet ezért valami foglalatosság után néztem. Kipakoltam a mosogatógépből a tiszta tányérokat, bepakoltam egy mosást , kipucoltam a cipőimet és nekiálltam néhány postán érkezett forgatókönyv tanulmányozásának , hátha találok köztük érdekeset. Elvégre nem maradhatok örökké mindenki Bellája. Az egyikbe az On the Road nevezetűbe annyira belemerültem, hogy már csak a anyám kulcscsörgetésére kaptam fel a fejem.

-Szia kicsim, jól látom, hogy forgatókönyv van a kezedben és hogy kipakoltál a mosogatóból és jól hallom , hogy megy a mosógép?Mi van veled beteg vagy? Vagy ….ugye nem vesztél megint össze Robbal?.

-Jajj anya dehogy is , csupán el akartam magam valamivel foglalni amíg nem kell készülődnöm és az internetezés vagy a tv helyett most a kikapcsolódásnak ezt a módját választottam.

- Úgy látszik, mégis sikerült egy kis háziasságot beléd nevelnem! Mennyit rágtam a füled , hogy olvass bele azokba , és láss csodát nem erőlteti az ember akkor megteszi!

-Helyes meglátás anyu,ezt az újonnan jött élettapasztalatot talán hasznosítsd a jövőben!

-Már csak a jó modorodon kéne csiszolnunk ! Na és találtál valami említésre méltót?

-Ami azt illeti igen…egy fiatal sztriptíztáncosnőről szól aki…Ó basszus már ennyi az idő-estem pánikba amikor a tekintetem az órára tévedt. Bocsi anyu de nincs időm elolvasni , de itt van olvasd el nyomtam a kezébe a papírtömböt és felszaladtam a lépcsőn.

Nem volt időm piszmogni ezért gyorsan lezuhanyoztam , azután pedig felöltöztem
Szokásos füstös szemeket varázsoltam magam és pont betűztem az utolsó csatot is a frizurámba amikor megszólalt a csengő.

-Kicsim,, megjött Rob!-kiáltott fel anyám

-Egy pillanat-ordítottam vissza miközben gyorsan beleszórtam a táskámba egy doboz cigit, a telefonom ,pénzt és a lakáskulcsomat.

Lépcsőn való levonulásomkor anyám és Robert is tátott szájjal bámultak.

-Najó most már egészen biztos , hogy ma elraboltak az ufók Kristen! Mesés vagy kislányom még soha nem láttalak ennyire elbűvölőnek-áradozott anyám könnyes szemekkel.

-Kristen.te…te… én …nem is tudom….-dadogott Rob

-Na fiam bökjél már ki valami értelmeset-verte hátba anyám

-Nem találok szavakat !

-Köszönöm , de ha még egyszer megdicsértek kiszaladok a világból.

-Ne legyél szégyenlős egy ilyesfajta szépségnek mint te mindig így kéne mutatkozni. Állandóan elrejted a bájosságod azokkal a fiús ruhákkal és az otromba napszemüvegekkel-kezdett rá anyám a hegyibeszédre

-Menjünk mert elkésünk-intéztem Robhoz a mondatot aki vette a lapot és az ajtóhoz lépett

-Viszlát Jules!

-Szia anyu..majd érkezem
-Renben, sziasztok! És Rob köszönöm a virágot ! Vigyázz Kristenre!!

-Te hoztál virágot az anyámnak ?-kérdeztem immáron az utcán miközben az autó felé tartottunk

-Nyugalom számodra is tartogatok egy meglepetést-nyitotta ki nekem az ajtót

-Nem kellett volna rám költened..

-Ez nem olyan ajándék –vigyorogott és már egészen kíváncsivá tett




***



-A média is itt van ! A fenébe-vált komorrá Rob arca amikor megpillantotta az bejárat előtt ácsingózó paparazzikat

-Remek!

- Ez elvileg egy titkos zártkörű rendezvény lett volna, de ezek szerint valaki ismét nem tudta tartani a száját . Gyere van itt egy hátsó bejárat is használjuk az !

-Okés- egyeztem bele és az ajtó felé tipegtem. Jobban szerettem ezt a megoldás, ha tehetném a Twilight partikra is hátul lopóznék be , nem tetszelegnék a vörös szőnyegen az olyan Ashnek való –ez nem leminősítés volt hozzá teszem

Ami odabent várt az nagyon durva volt. A legnagyobb nevek sorakoztam a pultnál.Christina Ricci, Uma Thurman, Kristin Scott Tomas és még sorolhatnám.

-Nem mondtad, hogy ennyire híres emberek is lesznek itt!-hüledeztem

-Kris már te is híres vagy !

-A tinik körében-biggyesztettem le a szám , de ugyanakkor rendkívül örültem az egész szitunak.

-Gyere bemutatlak nekik!


Nem gondoltam volna , hogy az ilyen nagynevű tehetséges művészek , ennyire jó fejek és közvetlenek kicsit sem voltak elszállva maguktól. Meg hánytuk vettettük az élet nagy dolgait néhány kifinomult ital társaságában. Csak úgy szállt a jókedv egész este folyamán.
Egyszer csak felbukkant egy vörös bombázó a tömegben és egyenesen a mi asztalunkhoz tipegett.


-Hello mindenki-köszönt erős akcentussal amit nem igazán tudtam beazonosítani

-Szia Barbi köszöntek neki és helyet szorítottunk magunk mellett.

Nálam egészen bizonyosan idősebb lehetett , olyan 25 körüli nagymellű vékony lángoló hajú , amolyan tömény erotikát sugárzó lányként tudnám körülírni.

-Barbi hadd mutassam be ő a bar… munkatársam Kristen-mutatott felém.-Kris ez itt Barbara , Magyarországról származik ő is játszik a filmben.

Magamra erőltettem a legrosszabb műmosolyom és közben azon filóztam, hogy mi a francért mondta azt , hogy a munkatársa vagyok ? Jó oké, azt értem , hogy nem a barátnőjének nevezett, de esetleg barátnak , havernak vagy kutyafülének…akárminek .de ne pusztán munkatársnak!

A csajról természetesen méterekről lerítt , hogy csorgatja a nyálam a randim iránt. Persze ezt már megszoktam, hiszen Robert minden második csajnak bejön, ilyen a kisugárzása. De az nyugtalanított, hogy most a hímemet sem hagyta hidegen a csaj. Meg mertem volna rá esküdni, hogy néha pár pillanatra a mellére tévedt a tekintete. A jónak induló estém kezdett fuccsba menni. Csak vedeltem és vedeltem, hogy letompítsam az agyam és ne kelljen ,a lány idegesítő bájcsevegését hallgatnom. De valahogy nem bírtam kizárni az elmémből a csacsogását. Ambíciózus egy liba az egyszer biztos.
Annyira sztárolta saját magát a többieknek, még azt is elmesélte hogy Magyarországom egy szexxel kapcsolatos esti műsort vezetett, az volt az utolsó tv-s munkája. Ha producer lennék esküszöm , hogy én is beszerveztem volna egy filmbe , csak lehet hogy 18 éven felülieknek valóba …..Na jó csak azért szemétkedek magamban vele mert bejön neki Rob.

-Tudtam, hogy tennem kell valamit, még csak most kaptam vissza nem hagyom , hogy egy senkiházi ribi elcsaklizza tőlem.

-Rob nem megyünk ki egy kicsit ?

-Most ? Hiszen mindjárt mennem kell!

- Épp azért- mosolyodtam el kajánul

Nem tudott nekem nemet mondani, ezért felpattant és kimentünk a szabad levegőre.

-Valami baj van ?-kérdezte kétségbeesett képpel

-Nem semmi , csak kezdtem kellemetlenül érezni magam odabent

-Azt hittem bírtad őket..

-Igen , igen nem miattunk csak rossz lett a közérzetem

-Aha.

-Hajolj közelebb kapsz tőlem valamit !-léptem egészen közel hozzá ajkam már éppen az övére tapadt volna , amikor észrevettem valamit mocorogni a közeli bokorban. Elemeltem a fejem , hogy jobban szemügyre vehessen és akkor láttam , hogy egy ember –valószínűleg –egy fotós bújkált ott- azért, hogy megörökíthessen egy Robsten csókot-amire most sok esélye lett volna ha nem lenne ennyire éles a szemem. Sokat kaszált volna vele, hiszen még nem került rólunk szerencsére ilyen elő.


-Francba!Látlak te kis sunyi-kiáltottam egy hatalmasat , mire Rob is hátratekintett

A fotós előbújt a bokorból és vadul kattogatni kezdett a géppel, így visszasiettünk a klubba

-Most arra készültél amire gondolok..

-Nem , csak ki akartam szedni ezt a csipát a szemedből- hülyéskedtem vele. –Remélem tudod, hogy mivel nem történt semmi nem nyertél

-Tudom és átkozom is azt a hülyegyereket.



Visszamentünk még egy fél órára aztán kivettük Rob cuccát a csomagtartóból és a limóhoz kísértem amivel a reptérre ment.

-Majd elfelejtettem az ajándékod ! –nyújtott oda egy lapos négyzet alakú csomagocskát.

-Mi van benne?

-Csak holnap reggel bontsd ki, majd meglátod, remélem örülsz neki.

-Imádod húzni az idegeimet igaz ?

-Eltaláltad! Kris most annyira megcsókolnálak, de akkor mégjobban hiányoznál és vesztenék is –csapott a térdére

-Múltkor pont fordítva állítottad !-mosolyodtam de csalódott voltam

-Ha most adok egy puszit azzal megszegem a szerződést ?

-Nem .

Arcomon éreztem finom leheletét amitől jóleső bizsergés kapott el Meglepetésemre itt nem állt meg ajkát az enyémre csúsztatta. Az én szám szinte parancsszóra nyílt el , befurakodni hagyva nyelvét. Nem volt hosszú csók alig tartott pár másodpercig, nekem még is a mennyország egy apró darabkáját jelentette. Ő kezdet el ő is fejezete be .Lassan elhajolt tőlem végigsimítva a kezemen.

-Ne feledd az előbb ígérted meg , hogy ezzel nem szegtem szabályt- villantotta meg a csibészmosolyt

Nem akartam vele ellenkezni ha ő nem tette volna meg én kapom le, de így azért romantikusabb volt.
-Akkor két hét múlva –szállt be a limóba.

Barbara ismét felénk tartott.

-Rob ! Robert !Tennél nekem egy nagy szívességet ?

-Mondd csak !

- Elfelejtettek nekem limót rendelni és a többiek tudod annyira….szóval csak tőled merem megkérdezni, hogy beférek e ?

-ÖÖ hát persze

-És a taxi?-kérdeztem pofátlanul amire a csaj úgy nézett rám mintha az anyukáját szidnám

-Nagyon sok cuccom van és úgy is egy helyre megyünk, minek fizessek feleslegesen ?-vihorászott és bedobta a csomagjait

-Indulhatunk?-kérdezte a sofőr

-Igen-válaszolt a cicababa

-Szia Kristen –integetett Barbara

-Majd hívlak-mondta Rob de közben a Barbi becsapta az ajtót.

Ott álltam leforrázva . Ez a csaj rá fog mászni Robra . Nem Kris bízz benne !-figyelmeztettem magamat . Szépen haza megyek és alszom egyet , igen úgy jó lesz-döntöttem el magamban aztán fogtam egy taxit és hazamentem.. Természetesen nem tudtam megnyugodni….






6 megjegyzés:

  1. Aztaaa! Első komii!!! Dejóó :)
    Istenem, ugye neked feltett szándékod megőríteni engem??
    Ez a feji... ááá basszus! Hihetetlen vagy te csaj!!
    Imádtaaam egyszerűen imádtam! Először is ezt a Barbarát képrnyőn keresztül felpofoznám! Másodszor most mi lesz?:O
    Jajj apukáám nem fogom kibírni a frissig! Ezt állíthatom 1000%-ig Basszus és a paparazzi is miééért volt ott? Ajj.... xD Most milyen kis izéé vagyok ugye? xD Na mindegy... csodállak komolyan amiért ilyen istenien szupeeer vagy:) De még mindig csak annyit mondhatok hogy: OMG!!!!
    Most komolyaaaan nagyooooon várom a kövit!!!
    Puszillak baba (:

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Ez a feji nagyon jó lett!:)
    Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz ezzel a Barbara csajjal! Tuti rámászik Robra! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!
    Remélem hamar hozod a kövi frisst, mert megörülök!
    XD

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Ez nagyon jó lett kíváncsi vagyok mi lesz Robbal meg ezzel a Barbival.Szegény Kris.
    már nagyon várom a kövit remélem hamar lesz:):):)

    VálaszTörlés
  4. Fúha! Ez király lett! Nagyon jól írsz :)
    Nagyon várom a következő fejezetet!

    VálaszTörlés
  5. Na megjöttem.
    Fú ez az utsó ez durva volt, tuti hogy ez a k...a rámászik Robra. De remélem nem ér el nála sikereket, nehogy már, már majdnem rendbe jöttek Krissel. Most miért kell.
    De azt csípném ha Kris mégis utána jönne. Ugye jön! Hiszen volt is, úgyhogy jöhetne is.
    Kivi leszek a folytatásra, kiváncsi lennék Rob szemszögre.
    Megnéztem volna az arcát, amikor meglátta Krist.
    Siess a kövivel.
    Zsu

    VálaszTörlés
  6. Alapból nem bírom ezt a csajt, a hideg is kiráz tőle, úgyhogy jó boszorkát választottál erre a szerepre. :) El is tudom róla képzelni, hogy csak úgy rámászik majd Robra. De remélem még nincs annyira kiéhezve, hogy engedjen is neki... :D:P Várom a kövit! Puszi: Ágika

    VálaszTörlés