2010. július 1., csütörtök

10 fejezet




Hogy is van ez a Robsten dolog?


(Megszálltt az ihlet, szóval kaptok egy rövidke de annál jelentőségteljesebb fejezetet)

10 fejezet

Surprise



Elérkezett a hét.A hét amelyet az egész stáb várt. Rómába utaztunk a New Moon utolsó jelenetét forgatni.

- Becsomagoltál már Kris?-tudakolta Rob telefonon.

- Háátt elkezdtem-mondtam majd körbepillantottam a szobámban. Olyan volt mint ahol tornádó söpört végig.A legkülönbözőbb ruhák és cipők hevertek mindenütt. Nem tudtam eldönteni mit vigyek magammal. Pedig sosem volt rám jellemző ez az idegesítő nőies –egy normális göncöm sincs-szokás.De azóta egy nagy változás történt az életemben aminek a neve: Robert ,,iszonyatosanjólnézki mindenben”Pattinson

Eddig teljesen hidegen hagyott ,hogy milyen ruhákban vagyok a premiereken és a partykon kívül.És igazándiból az is hidegen hagyna hogy ott miben mutatkozok de hát(szerencsére)profi sminkesem és öltöztetőm van. Eleinte nagyon zavart hogy beleavatkoznak hogy hogy nézzek ki ,de legalább ők megkímélnek attól hogy az újságok ,,Ne Tedd” rovatába kössek ki.

De amióta Robbal járok(úristen de fura belegondolni) esküszöm nem bánnám ha ilyenkor is segítenének. Nem merek semmi dögöset felvenni és nem is igazán akarok mivel én a farmer póló összeállításaban érzem magam a legjobban, de nem tudom hogy ez Robnak bejön-e?

Ő azt mondja mindenben csinos vagyok, de mivan ha csak füllent.

Egyszer..amikor felvitt a tetőre-imádok visszagondolni arra az estére-egy pezsgőszínű minit újítottam be ..és az nagggyon bejött neki. Kéne ismét valami …dögös.

-Najó látlak lelki szemeimmel egy kupac ruha közt szenvedni..szóval nem zavarlak-nevetett

-Igen ,igen….jahj annyira várom már Olaszországot, ..de nem akarom most fotósokkal találkozni.

-Én sem. Annyira idegesítő amikor nem voltunk együtt úgy kellett tennünk mintha járnánk, most pedig úgy mintha nem..hogy legyen köztünk egy kis titok…komolyan hányok ettől már

-Én is ,és olyan nehéz lesz, komolyan zacskót kell húznom a fejedre hogy ne piruljak bele ha rám nézel.

-Ez vicces. Néhány hónapja azért kellett volna zacskót húzni a fejemre hogy nehogy hányjál a látványomtól..most meg ez..Szeszélyes egy nőszemély vagy. Szerencsére

-Szerencsére.-sóhajtottam

-Najó leteszem, még nekem is csomagolnom kell.

-Oké.Szia. Szeretlek.

-Én még jobban sziaaaa.

Csöngetés szakította meg a ruhákban való fuldoklásom. .Lesiettem és ajtót nyitottam.

Pillantása szíven ütött. Felkavarodott bennem annyi jó és rossz élmény. De főleg a kellemetlen történések keserű ízét éreztem a számban.A kék szempár kíváncsian mérgetett.

A hangja semmit sem változott az évek során, nem úgy mint az arca és a teste.Ami azt tükrözte hogy nem egy 16 éves kamasszal állsz már szemben, hanem egy értett felnőttel.

-Szia Kris! Visszajöttem.

A gyomrom felkavarodott, hangjától meghűlt a vér az ereimben. A következő pillanatban minden körvonal elhomályosodott és én éreztem ahogy a térdem megroggyan na meg azt is ahogy búdult fejem a földön koppan.

Szilárd meggyőződésem volt hogy csak álmodtam. Hiszen minden erre utalt, biztos csak bealudtam a ruhák döntésképtelen válogatása miatt.

De ebben a percben a bajom okozója belépett a szobába kezében egy csésze teával.

-Hééé, felébredtél Kris, hála Isten! Már orvost akartam hívni ! Jobban vagy?

-É..ééénn –dörzsöltem meg a szemem . Igen én jól vagyok.De te.. mit keresel itt.

-Visszajöttem.

-Azt látom..

Tessék idd meg ezt !–nyújtotta felém a csészét.

-Semmit sem változtál, most is épp olyan gyönyörű vagy mint-nagyot nyelt- amikor utoljára láttalak.

-Mi a francot keresel itt?

-Téged…Tudom hogy hülyén hangzik ennyi év után. De annyira sajnálom amit veled tettem ,én csak…fiatal voltam és meg akartam ízlelni az életet nem akartam leragadni az első szerelmemnél.

De most már tudom hogy hiba volt.

-Uhh..felfordul tőled a gyomrom Kevin!Nem gondolod hogy beveszem ezt a rizsát ugye?

-Ez nem rizsa Stew…esküszöm-közeledett az arcomhoz.

-Ne !!-próbáltam megakadályozni hogy megcsókoljon, de nem tudtam. Akkoriban szerelmes voltam belé ..halálosan. És nem szokványos módon szakítottunk, nem azért mert elrontottuk..hanem mert Kevin egy kíváncsi segg volt.De amikor az ajka az enyémhez ért..már nem éreztem semmit..csak Robert jutott az eszembe.

Hirtelen felpattantak a szemeim szokatlan hevességgel toltam el magamtól és mellé még egy hatalmas taslit is ajándékoztam.

-Meg ne próbáld mégegyszer!-prüszköltem

Kevin az arcát dörzsölgetve egy szemtelen vigyorral csak ennyit szólt.

-Látod hogy még annyi év elteltével is ilyen érzéseket váltok ki belőled. Ez jelent valamit.

-.Igen. Azt hogy hányni fogok. Tűnj el mint akkor …abban profi vagy.

-Sajnálom amit akkor tettem és ha adnál még egy esélyt én esküszöm hogy bebizonyítanám hogy még mindig olyan hevesen szeretlek mint akkor.Emlékszel azokra az estékre ugye?

-Nem én csak egy bizonyos estére emlékszem. Amikor anyukád elmondta hogy elutaztál és nem jössz vissza.

-De most itt vagyok ..miattad ,haljak meg ha nem igaz.

-Bocsi Kev , de erről a vonatról már lekéstél.Van barátom.

-Jajj ismerem a médiát. Tudom hogy amit az újságok rólad és arról a Patiszon gyerkről firkálnak,csak kamu.

-Hát nagyot tévedsz,és tudd meg hogy szerelmes vagyok abba a ,,Patiszon gyerkbe”.És ez nem ostoba első tiniszerelem .-pattantam fel és lerohantam a nappaliba.

-Te is tudod hogy az nem holmi ostoba románc volt-futott utánam és kapta el a csuklómat.

Kék szeme szemtelenül méregetett.

-Menj el, már hidegen hagysz.

-Most elmegyek Kristen, de itt leszek a városban. És amikor képes leszel megbocsájtani amit tettem,mert tudom hogy meg fogod. Én itt leszek, készen a szerelmünk fojtatására. És garantálom hogy ma éjjel nem azzal a bájgúnárral fogsz álmodni.

-Nalátod ez biztosíthatom, hogy nem fogok róla álmodni. Mivel nem alvással fogjuk tölteni az estét.

-Ahh-horkant fel. Ne fárassz.De majd..meglátod…meg fogod látni..Itt a címem,keress meg ha meggondoltad magad.

-Viszlát ! Toltam ki az ajtón majd jól becsaptam utána .


2 megjegyzés:

  1. szia. nagyon jó lett, nagyon tetszik, igazán váratlan eza fordulat. várom a következőt:)
    puszi: Dina

    VálaszTörlés
  2. Szia. Bocsánat hogy csak most írok, de mondjuk azt hogy nem volt rá időm ( nem szeretnélek a gondjaimmal zavarni :) )

    Nos..Kevin úgy érzem lesznek még vele problémák. Mennek Olaszba :):) Örülök hiszen enyhén szólva olasz mániás vagyok :P Csak ne hogy Kevin utána menjen vagy valami XD Nos erről a fejezetről ennyit, megyek a kövihez írni :)

    VálaszTörlés