2010. szeptember 16., csütörtök

24 fej : Fagyos hangulat


Hogy is van ez a Robsten dolog ?

24 fejezet

Fagyos hangulat



Annyira hihetetlen, hogy már itt tartunk. Olyan számomra ez a blog mintha a gyerekem lenne , nem mintha tudnám milyen érzés az , a lényeg annyi hogy imádom. És mit imádok még ? Titeket drága olvasóim hiszen ti teszitek azzá ami, a kommentekkel , de csupán annyival is hogy néha néha felnéztek ide. De nagyon szeretnék kommentet. Nem akarok nyafogni , soha nem volt kommenthatár és már nem is lesz de szeretnék pár sort, 5 vagy néha akár 10 oldalakért cserébe. Én napokig küszködöm, nektek csak pár percbe telik. Ha pedig nem vagy az írás híve használd az új Vélemények funkciót egy gombnyomás az egész , de akár chatben is kifejtheted a gondolataid. Köszönök minden komit .Szeretés van ♥



Robert szemszöge:



Rám nem jellemző idegesség fogott el a vacsora előtti órákban. Férfi létemre fél óráig álltam a ruháskomódom előtt, de csak nem tudtam dönteni afelől, hogy mit vegyek magamra. Egyrészt nem akartam ficsúrnak tűnni Kristen bátyja előtt , másrészt viszont jobb akartam lenni Kevinnél . Kris a telefonban azt is elmondta , hogy a bátyja és Kev hatalmas cimborák voltak régen , szóval számítsak rá , hogy ők egy összehangolódott páros , nehogy esetleg kirekesztve érezzem magam. Miért is büntet engem ennyire az Isten ? Nem elég , hogy el kell nyernem a szerelmem legkeményebb bátyjának tetszését, még az a vásárimajom Kevin is nehezíti a dolgom. Eldöntöttem magamban , hogy egész este alatt normális leszek , ami azt jelentette hogy nem mimóza és nem is macsó hanem a kettő közötti tökös fiú. A vadul izzadó tenyerem jelen pillanatban nem erről tanúskodott. Szedd össze magad Pattinson és válassz valami ruhát !-parancsoltam végül magamra és nekiálltam a döntés meghozásának.

Egyszerűre vettem a figurát. Egy fekete fehér kockás inget egy farmert és egy Adidas csukát húztam fel. Meg is borotválkoztam a jobb összhatás kedvéért. Elégedetten nyugtáztam a tükörben , hogy hozom a ,,lányok leizzadják magukról tőlem a bugyijukat” formám. Ez talán kipipálhatom, most már csak azt kellett eldöntenem milyen ajándékot viszek a vacsira. Mert ugye egy valamire való angol úriember-és a nem úriember is – a vendégségbe mindig ajándékkal érkezik. Talán egyszer említette Kris , hogy Cameron oda van a futballért , szóval valami ilyesféle meglepetésre gondoltam. Még valami csapatnevet is mondott azt hiszem Ac Milan drukker..igen. Mivel én meg Arsenal fan vagyok nem kéne ezt a témát előhoznom az asztalnál-állapítottam meg magamban.

Így hát a Stewart lakás előtt ellátogattam a focis boltba . Körülnéztem hogy milyen ajándéktárgyak vannak. Mindenféle volt : öngyujtó, kispárna , kulcstartó, törölköző. Most melyik tetszene legjobban Cameronnak ?-tűnődtem amikor megpillantottam egy wekkerórát. Bennfentes forrásból tudom , hogy Kristen bátyja sosem tud felkelni időben. Ez a tökéletes ajándék. Becsomagoltattam az órát és utána még a virágboltban is tettem egy rövid látogatást. Krisnek vásároltam rózsát.

Pontban hétkor érkeztem a ház elé. Szerencsétlenségre az a majom is akkor érkezett.

-Robert – lépett oda hozzám. Tudom , hogy nem tartozom azok közé a személyek közé akiket kedvelsz, de Kristen igen . És ha tetszik hanem az én szívemhez is elég közel áll, bár már nem úgy mint régen. Szóval szerintem tegyük félre ma estére a nézeteltéréseket és próbáljunk meg normális felnőtt férfi módjára viselkedni, rendben- nyújtotta felém a kezét jelezve hogy éppen békekötésre készül.

Egészen meglepődtem , hogy képes értelmes mondatokat formálni, bár nem voltam benne biztos, hogy nem egy filmből tanulta be. Én meg nem vagyok az a mindenkibe belekötő típus és bármit megtennék azért , hogy Kristen boldog legyen szóval én is békejobbot nyújtottam. Immáron együtt vándoroltunk a hatalmas tölgyfaajtó elé. Kristen vidáman fogadott minket. Nekem adott egy gyors szájrapuszit, Kevint pedig alaposan megölelgette. Nem tehettem róla, de átfutottak az agyamon a képek , hogy vajon mit csinálhattak együtt tinédzser korukban . Vajon romantikusabb ez a srác mint én ? Jobban szerette őt Kristen mint engem ? Jogosan cikáztak a fejemben ezek a nyugtalanító kérdések, hiszen pontosan emlékszem amikor édesem azt nyilatkozta egy újságnak, hogy az első szerelmét soha sem fogja elfelejteni. Persze utána azt is hozzátette , hogy azért nem mert annyira csúnyán átverte , elhagyta és összetörte a szívét. De én sem vagyok egy ma született bárány, annyiszor okoztam neki fájdalmat. De nem gondolkozom ilyeneken , most enyém a csaj és az is marad egy darabig ha rajtam múlik.

Egy fiú bukkant fel Kristen mögött. Kisportolt testalkattal és feltűnően helyes arccal rendelkezett. Kristen elé lépve üdvözölt bennünket.

-Hello fiúk-nyújott kezet először Kevinnek azután pedig nekem.-Mi még nem ismerjük egymást ,Cameron Stewart –címezte nekem szavait.

- Robert Pattinson –mutatkoztam én is be , bár száz százalékig biztos voltam benne , hogy tudja a nevemet-Nagyon örülök, hogy megismerhetlek Cam , már rengeteget halottam rólad.

-Sajnos én nem mondhatom el ugyan ezt .

Nem tudtam mire vélni ezt . Most csipkelődni akar , esetleg zavarba akar hozni ?

-A bátyám úgy érti , hogy mivel az elmúlt hónapokban nem beszéltünk túl sokat , nem értem

még rá, hogy ódákat zengjek rólad –hárított ügyesen Kristen. –Ezért is hívtam meg Robot , hogy , ne a tőlem halottakra kelljen támaszkodnod, hanem a saját tapasztalataidra. Szerelmem a bátyjára sandított azzal a tipikus ,,azonnal fejezd be” nézésével , amiből egyből le vettem , hogy az iménti szándékos piszkálódás volt. Próbáltam menteni a menthetőt.

-Ezt neked hoztam! nyújtottam át a kezemben lévő csokrot Krisnek aki hálás pillantásokkal ajándékozott meg .- Ezt pedig a ház urának- adtam oda némi szellemes aláfestő szöveggel a nagytestvérnek az ajándékom. Csak remélni mertem , hogy jól emlékeztem a kedvenc focicsapatának nevére . Mi lenne itt ha Real szurkoló létére Ac Milanos órát hozok neki. Azt hiszem kitörne a harmadik világháború.

Kris az asztalhoz irányított minket. Cam már ott ült és épp a papírt bontogatta a dobozról. Mikor meglátta az ajándéktárgyat komor arca egyből derűssé vált.

-Köszi haver ez szuper, úgy is mindig elalszom. De honnan tudtad hogy milyen drukker vagyok ?

-A húgod besegített –pillantottam Kristenre aki épp letette elénk a piát . Nem kellett volna rá néznem hiszem egyből a délelőtti akciója jutott eszembe. Ez a lány egyszerűen nem semmi, képes elérni a város másik feléről , hogy beinduljak rá, ráadásul mindezt úgy , hogy csupán a hangját hallom. Valljuk be szép teljesítmény.

-Szintén foci rajongó vagy ? –rángatott ki képzeletem édes világából Cameron mély bariton hangja .

-Hát öhm… nem mondanám , hogy rajongó de azért figyelemmel követem az eseményeket.

-Kinek szurkolsz ?

Tessék itt az egymillió dolláros kérdés. Milyen választ adj a pasid csajának , aki köztudottan Ac Milan drukker ? Mondjam el , hogy én kinek szurkolok valójában és nézegessem az előbbi savanyú ,morcos pofáját ? Vagy füllentsek egy kicsit a béke érdekében ?

-Szintén Ac Milan rajongótáborhoz tartozom –füllentettem végül.

-Sirály haver úgy látszik nem csak a nők terén van jó ízlésed- kacsintott boldogan a húgára.De ezután már figyelemre sem méltatott többé, inkább a majomhoz fordult.

-Kevin , apám veled még nem is számoltam ! –nézett mogorván a csajom exére

-Nincs túl nagy harag ugye – kérdezte Kev kiskutya szemekkel

-Szerencséd van , hogy elmondtad a húgomnak az igazat , mert ha nem így lett volna , és úgy dugod ide a pofád, biztos hogy egy pár törött csonttal távoztál volna. De így egészen más a helyzet ! Keblemre cimbi-ölelte át Cam Kevint olyan erősen , hogy szinte halottam a csontjai ropogását.

-Örülök neki- lihegte miután kiszabadult a szorításból

Egészen kellemesen telt az idő egészen a főfogásig.

-Hallom megpróbáltad vissza hódítani a húgomat- mondta tele szájjal Cam

Kevin zavarában betömött egy hatalmas falat húst a szájába , hogy ameddig azt elrágja gondolkodhasson a válaszon.

-Öhmmm, igen valóban. Hülye lettem volna ha nem , de sajna már beelőztek így nem volt esélyem.

-Minden esetre jól tetted , hogy bepróbálkoztál nála, bár én az első patt után nem adtam volna fel.

Komolyan, úgy beszélgettek egymással mintha Krissel ott sem volnánk . Enyhén szólva zavaró volt. Bármit megtettem volna , hogy kiszabaduljak ebből a kínos szituációból ezért kimentem egyetlen szerelmemmel a konyhába.

-Annyira sajnálom Robert – nyomott a konyhapultnak és az arcát a mellkasomba temette.-Nem hittem volna , hogy ennyire kellemetlenre sikeredik ez az este.

Hüvelyujjamat az ajkára tapasztottam és gyönyörűségesen kék szemeibe néztem.

-Érted még a legszörnyűségesebb kínzást is képes lennék elviselni .

-De hát ez rosszabb még annál is –kámpicsorodott még jobban el.- Nem is tudom , hogy juthatott ilyen marhaság az eszembe .

-Azért ne dramatizáld túl ,semmi olyan nem történt amit neked vagy a bátyádnak szégyellnie kéne . Ilyen a stílusa és ennyi. Oké ?- nyugtatgattam Kristent aki jelen pillanatban olyan lelki állapotban volt mint egy óvodás akivel most közölték hogy a Jézuska nem létezik. Olyan jól elmondtam a szöveget , hogy még én is helyre rázódtam tőle.

Gyors csókot nyomtam ajkára majd kezemben a desszertes tálcával vissza indultunk.

- Képzeljétek Kev barátom , most mesélte , hogy cégvezetővé léptették elő , nem semmi ennyi idősen nem igaz ?Gondold át Kristen a színészecskék jönnek mennek , de egy cég nem csupán szalmaláng hanem jövedelmező befektetés.

-Nem felejted el véletlenül hogy én is ,, színészecske” vagyok ?–köszörülte meg a torkát Kristen és láttam az arcán hogy most már szinte elsüllyedne szégyenében.

-Jajj hugi ne húzd már fel magad annyira én csupán vázoltam, hogy létezik egy jobb lehetőség is –bökött Kevin felé aki köpni nyelni nem tudott

Éreztem , hogy itt a vége . Hiába a szerelmem bátyja , akkor sem fogom hagyni , hogy nyilvánosan megszégyenítsen és ócsároljon.

-Na álljon meg a menet!- emeltem fel a hangom.-Nézd Cameron én elhiszem , hogy meg akarod védeni a húgod és nehéz elfogadni , hogy egy ilyen előéletű emberrel van együtt mint én. De ! Ne felejtsd el , hogy ő már felnőtt ember nem pedig csecsemő, el tudja dönteni mit akar . Ő engem választott a ,,színészecskét” nem a milliárdos, hős ,vezető beosztású Kevint ,és ha fontos neked , tiszteletben tartod.

Cam álla szinte már az asztalt kopogtatta. Megállt benne teljesen az ütő és látszott rajta , hogy tudja hogy igazam van.

-Most pedig-álltam fel az asztaltól .-Köszönöm a vacsorát Kristen , este hívlak-nyomtam egy csókot a szájára .

-Jajj és amúgy meg Arsenal drukker vagyok, mert az Ac Milan egy nagy szar ! –vágtam végezetül a fiúk képébe. – További szép estét, Kris te pedig álmodj velem !

Az ajtóm kilépve még elkaptam szerelmem hálától és csodálattól párás tekintetét , és boldog voltam , hogy őszinte lehettem.

Nem sokáig úszhattam a mámorban , hiszen egy hang megállásra késztetett.

-Héé Robert várj-kiabált utánam Cameron

Kíváncsi voltam a mondandójára azért a kocsimnak dőlve bevártam.

-Sajnálom haver!-bökte ki végül. –Igazad van , meg akarom védeni Krist és nem számít , hogy milyen áron- vallotta be miközben a cipőjét fixírozta. És az is jogos , hogy el kell fogadnom , hogy bárkit választ. El is fogadom majd , idővel.

-És mennyi idő után nem osztasz majd nyilvánosan a vacsoraasztalnál?

-Többé nem fordul ilyesmi elő, maximum négyszemközt-bökött oldalba . Tényleg nagyon röstellem, szent a béke –nyújott felém kezet .

-Szent a béke-nyújtottam vissza

-De ha összetöröd a húgom szívét én összetöröm azt a púderozott vámpírarcod –mondta először komoly arccal , de a végén már mindketten nevetésben törtünk ki.

-Egyszer majd ismételjük meg bakik nélkül , rendben?

-Rendben –válaszoltam feldobottan. –Soha de soha nem fogok fájdalmat okozni a húgodnak , mert imádom . Tudom , hogy ez klísének hangzik de én még soha sem éreztem ilyet , nem kell féltened.

-Helyes, nos akkor viszlát.

-Szia-köszöntem el végül.

4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon jó lett ez a rész. Rob jól kiosztotta Camet:) Szerencsére Cam vette a lapot. Remélem hamar lesz kövi. Puszi Judit

    VálaszTörlés
  2. Wáááááóó most értem a végére az egész törivel kapcsolatban és hát le a kalappal. FANTASZTIKUS törit hoztál össze GRATULÁLOK. Várom a folytatást Siess. Am ez a rész és azsülinapos vitte a pálmát.De főleg a szülinapos. Gratulálokmég egyszer. SIESS!

    Pusssssz
    Krixta /Bella19-Kstev(-Nyú)/

    VálaszTörlés
  3. Szia.
    Bocsi, hogy nem írtam mostanában, de sok minden összejött.
    Továbbra is nagyon tetszik a történeted és tetszett, hogy Rob így kiállt magért. Szerintem kevés ilyen pasi van. Vagy ha van is, akkor meg már túlzásba viszi :D
    Nah mindegy ez nem ide tartozik.
    A fejezet szuper lett, alig várom a kövit!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jö töri nemrég találtam rá az oldalra és nagyon jó

    VálaszTörlés