2010. június 9., szerda

Hogy is van ez a Robsten dolog 7 fej.



(És íme elkészült a bűvös hetedik fejezet.Remélem elnyeri tetszéseteket. És pls ha tetszik komoljatok :D)



Hogy is van ez a Robsten dolog?

7.fejezet

A csúf igazság

Sadie-vel alaposan átbeszéltük a dolgokat. Rengeteg lehetőség felmerült többek között a gyilkosság is . Igen ez volt a poén része. De most komolyan , fenőtt nőhöz méltóan-oké én meg a felnőtt nő két külön dolog- mérlegelnem kell aztán a legjobb tudásom szerint cselekednem. De ez nem olyan egyszerű,-főleg ezután az üveg whisky után amit legurítottunk a barátnőmmel a cselszövés közben.

Első lehetőség: Elmondom Robnak hogy a ,,legjobb” barátja ,ki van rá éhezve és tönkre fogja tenni a kapcsolatunkat.


Második lehetőség: Kinyírom a ribancot (Igen ez még mindig a poén helye, bár valljuk be nem rossz ötlet)

Harmadik lehetőség: Beszélek a szukával és lerendezem.

Az első lehetőség azért nem megfelelő ,mert Robert meg van róla győződve ,hogy Beki egy szent lélek, és a múltkor is biztos csak azért feküdtek majdnem le, hogy segítsen rajta. Ahjj Rob ,te aki annyi lányt ágyba vittél ,hihetetlen hogy nem bírod őket kiismerni. És visszatérve számítok rá hogyha bemószerolom Rebecát Robnál, tuti hogy ezt is kimagyarázná valahogy és ezzel csak a kapcsolatunknak ártanék.

A második lehetőség-ami szerintem a lehető legjobb-megvalósíthatatlan.

Így maradt a harmadik lehetőség. Szemtől szemben . Én és ő . Lássuk, ki a jobb?


A változatosság kedvéért ezen a héten ismét New Moont forgatunk. És igen van közös jelenetem Roberttel. És igen eldöntöttünk hogy a hozzánk közel állóknak elmondjuk hogy mi van köztünk.

A hosszabb szünet után nehéz volt visszarázódnom a kerékvágásba. Órákat tölteni a sminkben, a fodrásznál, aztán szöveggyakorlás, jelenetforgatás,ismétlés, szünet ,smink ,fodrász és megint forgatás. Valljuk be idegtépő. De most hogy az érzéseim gyökeresen megváltoztak Mr. Csibészmosoly iránt, sokkal kellemesebb időtöltés volt egy jelenetek elpróbálása és felvétele.

Hulla fáradt voltam már amikor végeztünk, de megígértem Robnak hogy elmegyünk vacsorázni.


Az én kedvenc helyemen kajáltunk. A Sweet Night- ban. Imádtam ezt a hangulatos kis helyet.

- Na és mit csináltál a délután? - érdeklődtem

-Öhmmm..hát tudod mondtam hogy össze kellett futnom Beksivel a telefonja miatt. Aztán marasztalt hogy ebédeljünk együtt. És hát nem volt semmi dolgom így beültünk a Barniesba enni.

A kis ribanc….áhhhhhhhhhhhhhhhhh….megütöm,meg fogom ütni- fortyogtam magamban

- És kiderült hogy hogy került hozzád a telója?

- Háát valszeg zsebre tettem tudod milyen szétszórt vagyok-mondta és szexisen a hajába túrt.
-Bocsi de kimegyek a mosdóba

-Oké! Menj csak.

Tökéletes alakalom kínálkozott a harmadik lehetőség megvalósítására. Mivel észrevettem hogy Robert telefonja az asztalon van. Megvártam míg, a mosdóhoz ért ,és észrevétlenül magamhoz húztam a mobilját. Remegő kezekkel pötyögtem a telefonkönyvbe Beki száma után kutatva.
Kellett néhány perc mire megtaláltam mivel ,közben egyfolytában lestem nem a jön Rob. Gyorsan beírtam a saját mobilomba a számot ,és visszacsúsztattam a kütyüt a helyére.

Mikor Robert visszaért szörnyen szégyelltem magam. Nem neki akartam ártani de mégis. Mekkora szemét vagyok……El kéne mondanom neki…..morfondíroztam


-Kris jól vagy?- kérdezte Rob és átnyúlva az asztalon megfogta a kezem

-Áhh igen - mosolyogtam rá csak nagyon fáradt vagyok.

- Akkor irány haza!Fizetnék!!!!


Hazafelé nem bírtam egy szót sem szólni hozzá. Féltem ha bármiről el kezdenénk beszélgetni ki kívánkozna ….és nem akartam,nem tehetem, ezt magamnak kell elintézni. Szeretem Robot és nem akarom elveszíteni. És harcolni fogok érte….bármilyen eszközzel


Kris!!!- simogatta meg az arcom Rob és észre sem vettem hogy hazaértünk,és hogy kinyitotta nekem a kocsiajtót.
-Nézd!- szólt komolyan. Látom hogy van valami bajod. És tudd hogy bármi is az, nekem elmondhatod. Oké?

- Oké- szálltam ki kábultan és a mellkasához dörgölőztem. Szeretlek R.

- Szertelek Kristen!

És én csak szorítottam és szorítottam a naplementében. És ő is csak egyre szorított és szorított magához.
Nem tarthatna ez a pillanat az örökkévalóságig?-tettem fel magamban a költői kérdést.
Nem azt hiszem nem-válaszoltam rá

- Feljössz?- néztem rá kérdőn

- Mindjárt le ragadnak a szemeid ,nem hiszem hogy jó ötlet.

-Hát arra gondoltam hogy talán felpörgethetnél valamivel …..- suttogtam a fülébe és közbe ujjaimmal a hasán lépegettem felfelé a nyakáig és vissza. Éreztem ahogy egyre szaporábban vesz levegőt.

- De holnap forgatás….mondta de én benyúltam az inge alá és simogatni kezdtem….Kris ..ezt ne…megőrjítesz ….na jó oké felmegyek…….- adta fel

- Ezt akartam hallani Mr.Pattison…néha jobban járnál ha nem ellenkeznél-incselkedtem miközben beinvitáltam a házba.

Elvégre az nem történhet meg hogy annyira elvonja a figyelmem Beki lepattintása, hogy elhanyagolom Robot…..és különben is szükségem van rá.

Végigcsókolóztuk a szobámhoz vezető utat,beérve a szobába Robert az ágyon hanyatt döntött és azon az éjszakán ismét egymáséi lettünk…..

Zörgésre ébredtem.. Rob épp a nadrágját húzta fel és bocsánatkérően nézett rám.

- Sajnálom nem akartalak felébreszteni…mondta és csókot nyomott a számra. Az előbb hívott Chris hogy el kell utaznom pár napra

- Jajj ne –sajnálkoztam. De aztán eszembe jutott a harmadik terv. És meddig leszel távol??

- Egy hétnél biztos nem tovább.

- Nem hiszem hogy kibírom nélküled- dörgölőztem hozzá

- Hát még én- simogatott meg. Ígérem minden nap felhívlak. De sietnem kell Kris kilenckor indul a gép.

- Oké.Oké- csókoltam meg

- Hívlak miután leszálltam. Szia

- Sziaa.


Meglepő módon Rebecával nem volt túl nehéz össze hozni egy találkozót .Elhívtam ebédelni arra hivatkozva hogy jobban meg szeretném ismerni Rob egyik legjobb barátját. Egyből belement. Fél egykor találkoztunk a Barniesba. Én elöbb érkeztem hogy legyen időm átgondolni a dolgokat de semmi lehetőség nem jutott az eszembe csupán annyi hogy megmondom neki hogy felejtse el Robot.De éreztem hogy valószínűleg ez nem lesz számára elég így a biztonság kedvéért hoztam magammal némi kézpénzt.(Szép vagy Kris hamarosan jelentkezhetsz az olasz maffiába..és simán bevennének). Szerencsére mióta ennyire felkapták a Twilightot azóta nem okozott gondot egy ekkora összeg nélkülözése. Bár nekem Robert az összes pénzt megérné.

Tíz perccel utánam érkezett Beki. Búzaszőke haját összekötötte lófarokba, fekete V kivágású pólót viselt ,egy farmert valamint egy extramagassarkú cipőt.

- Jajj Kritsen annyira örülök hogy hívtál!!- köszöntött és lenyomott egy puszit majd helyet foglalt. Megmondom őszintén Rob egyetlen barátnőjével sem voltam túl jóban de úgy látszik változnak a dolgok-kacarászott

- Igen halottam róla.- mondtam megvetően

- Igazán?- nézett rám gyanakodva

- Hát igen ezért is vagyok itt . Ez igazából nem egy udvariassági talákozó
- Najó játszunk tiszta lapokkal- vetette le az álságos mosolyt magáról. Mit halottál?

- Igazából mindent.- vetettem oda

- Kamu-nézett velem farkasszemet és ujjait idegesen az asztalon jártatta

- Oké ,nos ha ezt akarod. Tudom hogy szerelmes vagy Robba. És tudom azt is hogy te tetted tönkre az előző kapcsolatát a mocskos kis hazugságaiddal.

- Oh.Hát tudod ha a mi kis Robertünknek nem lenne annyi hódítás és egyéjszakás kaland a listáján akkor talán nem hitte volna el a volt barátnője.
Egy cseppet ledöbbentem arra számítottam hogy mindvégig tagadni fog ,de nem tette. Mindvégig abban reménykedtem hogy ez az egész hazugság és nem kell neki Rob csak félreértés ,de nem. A szívemet nyomasztó érzés fogta el.

-Szóval még csak nem is tagadod?

-Mi értelme lenne? Úgysem hinné el neked! Senkinek sem hitte el .

-Nem értem. Ha így vélekedsz Robertről hogy egy nőcsábász szemétláda akkor miért kell neked?

- Úgy érzem ezzel csak egy kérdéssel tudok felelni. Te is tudod róla hogy milyen aljas nőcsábász mind ezek ellenére neked miért kell?
-Mert szeretem.-suttogtam elgondolkozva miköben az asztalra meredtem

-Ahogy én is-erősködött Beki. Hidd el Kritsen hamarosan téged is meg fog csalni. Az irántad érzett hatalmas rajongása csupán szalmaláng ,semmi több.

-És miből gondolod hogy téged nem csalna meg?

-Semmiből, de ne feledd hogy én egyben a legjobb barátja vagyok,képes leszek megbocsájtani neki. És előbb utóbb úgyis megundorodna ettől az életstílustól, és megállapodna és akkor fog eljönni az én időm.

- Te őrült vagy-törtem ki. Álomvilágban élsz kisszivem. Komolyan úgy gondolod hogy lemondok Robról, te összejössz vele ,igaz hogy párszor talán megcsal de a végén majd feleségül vesz mert utálni fogja magát?
-Pontosan.
-Ennek mi értelme lenne?

-Az enyém lesz

-Menj orvoshoz !Robert sohasem lesz szerelmes beléd és enélkül az egész nem ér semmit.

-Majd meglátjuk, jobb lesz ha felkötöd a gatyát Stew. Nem sajnálom bevetni a tisztességtelen eszközeimet sem

-Hát akkor kvittek vagyunk. Ne hidd hogy feladom!

-Pedig jobb lenne!

-Van valami olyasmi a kezemben amitől lehetséges hogy meggondolod magad.
-Óh igazán és mi lenne?


Elővettem a vaskos borítékot a táskámból és az asztalra dobtam. Egy kis anyagi támogatás. Bőven elég ahhoz hogy elutazz a közelünkből és találj valaki mást akiért rajonghatsz és akinek tönkre teszted az életét.

Beki belenézett a borítékba és gúnyos hangon így szólt

-Áhh Kritsen ,Kristen nem néztem volna ki belőled hogy képes leszel ennyire mocskos eszközökhöz folyamodni. Túlságosan megkönnyíted a dolgom.

- Szóval áll az alku igaz ?-mosolyogtam a zsebembe érezve a győzelmet.

-Azt hiszem félreértettél. Ezzel a kezembe adtad a győzelmet. Ha ezt elmondom Robnak- nevetett gyúnyosan

-Mit ,azt hogy le akartalak fizetni hogy tönkre ne tedd a kapcsolatunkat?

- Elég okos vagy ahhoz hogy rájöjj , hogy egy kicsit másképp fogom neki tálalni. Mondjuk így:
- Jajj Robert én annyira kínosan érzem magam, nem gondoltam volna hogy Kris ennyire féltékeny rám , de az hogy pénzt ajánlott hogy eltűnjek a közeletekből ,annyira kiborított-adta elő magát

Az előadásmódja hideg zuhanyként ért

- Színésznőnek kellene menned, elég jól csinálod valljuk be . Ugyan nem akartam ezt de ha ezt az egészet kikotyogod Robnak én is beszélni fogok.

-Nem fog hinni neked!

- Majd meglátjuk.És mellesleg Rob nincs a városban. Szóval az idő nekem kedvez.

-Jó is hogy van időd szükséged lesz rá hogy valami jót kitalálj, vagy tudod mit?- simogatta meg lenézően az arcom. Emlékezz vissza a Robbal eltöltött szép pillanatokra mivel több ilyen már nem lesz - szólt felkapta a kabátját és kiviharzott az étteremből.

Teljesen kétségbe voltam esve.
Most mit tegyek?

2 megjegyzés:

  1. Hülye ribi.
    Rob tuti hogy neki fog hinni és nem Kristennek...áááááááá neeee:S
    Amúgy nagyon jó volt:):) Pusz(L)

    VálaszTörlés
  2. gratula, ismét nagyon jó fejezet lesz:)
    várom a következőt:)
    pussz: Dina

    VálaszTörlés